Jónás végre teljesítette Isten parancsát. Elment Ninivébe, és figyelmeztette az embereket, hogy változtassanak az életükön. A város lakói hallgattak Isten szavára: megbánták bűneiket, és az Úr megkegyelmezett nekik. De valami különös történt. Jónás nem örült annak, hogy ennyi ember megmenekült. Inkább mérges lett. Kiment a város mellé, leült egy dombra, és várta, hátha mégis valami baj történik Ninivével. Isten azonban szeretett volna megtanítani neki valami nagyon fontosat.

Az Úr egy gyorsan növő növényt adott Jónás fölé. A nagy levelek árnyékot adtak neki a forró napsütésben. Jónás nagyon örült a növénynek. Másnap azonban Isten egy kis férget küldött, amely megrágta a növényt. A tök elszáradt. A nap erősen tűzött, forró szél fújt, és Jónás újra nagyon szomorú lett.

Ekkor Isten megkérdezte tőle:

– Ennyire sajnálod ezt a növényt?

Jónás azt felelte:

– Igen, nagyon sajnálom!

Akkor Isten így szólt:

– Te sajnálod ezt a növényt, pedig nem te ültetted és nem te nevelted. Én pedig ne sajnáljam Ninivében a sok embert és az állatokat?

Jónás ekkor megérthette, hogy Isten szeretete sokkal nagyobb, mint az emberi harag vagy sértettség. Az Úr minden népet szeret, így a niniveieket is. Ő azt szeretné, hogy minden ember megismerje őt és megmeneküljön.