Samária városában nagy baj volt. Az ellenséges sereg körülvette a várost, ezért senki sem tudott élelmet behozni. Az emberek egyre éhesebbek lettek a városon belül. Ekkor Elizeus próféta üzenetet mondott Istentől:

– Halljátok az Úr szavát! Holnap ilyenkor bőséges lesz az élelem Samáriában. Az emberek nem értették, hogyan teljesedhetne ez az ígéret, hiszen az ellenség még mindig körülvette a várost. A város kapuján kívül négy leprás férfi ült. Ők nem lakhattak a városban, ezért külön éltek. Egy napon így szóltak egymáshoz:

– Miért üljünk itt, amíg éhen halunk? Ha bemegyünk a városba, ott sincs ennivaló. Ha itt maradunk, meghalunk. Menjünk inkább az ellenség táborába! Ha életben hagynak bennünket, élünk. Ha megölnek, úgyis meghaltunk volna.

Amikor este elindultak, különös dolog történt. Isten úgy intézte, hogy az ellenséges katonák harci szekerek, lovak és nagy sereg zaját hallják. Azt gondolták:

– Izráel királya bizonyára más országok hadait hívta segítségül!

Annyira megijedtek, hogy mindent hátrahagyva elmenekültek. Ott maradtak a sátrak, az ételek, a ruhák és minden kincsük. Amikor a négy leprás megérkezett a táborba, nem találtak senkit. Bementek egy sátorba, ettek és ittak. Aztán egy másik sátorba is bementek. Találtak ezüstöt, aranyat és szép ruhákat. Nagyon örültek. De egyszer csak megálltak.

– Nem helyes, amit teszünk! – mondták egymásnak. – Ez a jó hír napja. Az emberek a városban éheznek, mi pedig hallgatunk. El kell mondanunk nekik!

Azonnal visszasiettek Samária kapujához, és elmondták az őröknek, amit láttak. Hamarosan az egész város megtudta a jó hírt. Az emberek kimentek az elhagyott táborba, és bőséges élelmet találtak. Isten egyetlen éjszaka alatt megváltoztatta a reménytelen helyzetet.